Izabella:Egy gyönge nõ, egy romba döntött ország,
Egy álom, független és szabad.
A Szultán dönthet: rabság vagy szabadság,
Nincs más esély, nekünk csak ez maradt.
A bölcsõben ring egy ártatlan gyermek.
Királyi rangja így lett most börtönöm.
Ha segít a Szultán, hogy elfoglalja trónját,
Hat azt kell mondanom: "Felség, köszönöm!"
Ha ellenallok, itt mindenkit megölnek,
Az ártatlanok halála nem segít.
Idõt kell nyernem a jövõ érdekében,
Ne lássák egy királynõ könnyeit.
A hazám elõtt most lehajtott fejjel
Én vállalom, hogy csak így dönthetek,
Hogy ne hulljon széjjel végleg ez az ország
Én azt felelem majd: "Felség, köszönöm!"
Királyi rangom csupán üres dióhéj,
S én eldobok mindent a gyermekemért.
Mert bármit feláldoz az anyai szív,
S ha megvéd Felség, kösz¨nöm.
Éva:Sírj csak, sírj csak, János Zsigmond,
Könnyben ússzon a te orcád.
Ellobbanó gyertya lángja,
Gyászba borult Magyarország.